Három napszak

 Üdv, kedves Olvasók!

 El sem hinnétek, mennyire boldoggá tett, mikor láttam, hogy három rendszeres olvasóm lett, ráadásul kaptam egy nem éppen rövid kritikát is. Köszönöm szépen! Nem gondoltam volna, hogy ennyire ösztönző lehet egy vélemény. Igyekszem megszokni a blogger-világot. :)

 Hosszas totojázás után úgy döntöttem, kitörlöm az első fejezet második felét. Ha esetleg valaki rövidnek találná, az ezért van. Sokakkal ellentétben én nem törekszem a tökéletességre, csupán hobbiból írogatok. Tudom, a főszereplőm, Hajna itt még eléggé bosszantó lehet egyeseknek, viszont ez idővel változni fog. Hiszen még csak Hajnal van, előbb-utóbb beköszönt az Éjszaka is. 

Jó olvasást: Kateryna Jackett

......................................................................................................................

1. fejezet

 Reszketve kutattam kulcsom után. Könnyek ömlöttek vérvörös szememből, feldúltan dobáltam ki a holmimat táskámból. Rázott a néma zokogás, zihálva igyekeztem kihalászni a rúzsalakú kulcstartómat táskámból. Tudtam, hogy mi fog történni, hogy mi vár majd odabent és inkább rohannom kéne, amilyen messze csak lehet, de a sors, mely megírta azt a szörnyű napot, így rendelkezett. Éreztem, hogy figyelnek. Fénynélküli szemek bámultak hátulról, démonok kacagtak fülembe.

- Hol van már az a… - morogtam feldúltan, s remegő ujjaim végre rátaláltak a keresett tárgyra. A diófa ajtón lévő kis, kerek bronz táblácska hirdette a család nevét, a tulaj megnevezését „Rádi Zsolt”. Végül előkaptam a kis aranyszínű holmit, s sokáig nyúló szerencsétlenkedés után, végre kattant a zár és…

 Arra ébredtem, hogy telefonom rezeg mellkasomon. Shakira lelkesen ontotta magából az egyre hangosabb hangokat. Bántotta a fülemet a kellemes zene, amit ébresztőül állítottam be magamnak este. Szemeimet csak nagy nehezen sikerült felnyitnom, ugyanis a beszűrődő fény szörnyen szúrta. Csipásan, morcosan és rendkívül fáradtan kászálódtam ki pihe-puha ágyamból, melyet kelletlenül hagytam ott. Vágyódtam vissza a gombolyagmintás, gyerekesen rózsaszín plédem alá, azonban a mosdó túl serényen hívogatott. Ez is emlékeztetett rá, hogy bár tizennyolc múltam, legbelül az a kisállat-mániás pici lány maradok, aki hatévesen sírt, ha meghúzták a haját.

 Miután kimostam szemeimből az álmosságot és kibontottam fonatban felejtett hajamat, félig elégedetten vánszorogtam a konyhába, ahol anyu tett-vett. Reggeli puszival köszöntöttem és hálásan csüccsentem le az egyik kényelmetlen székre. Magam elé húztam a kis kosárkát, amiben a kenyérfélék sorakoztak, s azonnal tányéromra pakoltam mindenféle földi jót. Édesanyám közben vidáman csivitelt róla, hogy megünneplik az egyik munkatársa teherbe esését és tartanak egy nőnapot. Elmondta a rutinszöveget, miszerint mit hol találok, hagyott is nekem pénzt az egyik piszkos pulton és kiadta a parancsot, hogy etessem majd meg a halait.

- Mit terveztél mára? – érdeklődött, miközben alapozóját felkente arcára.

- Erikkel találkozom – mosolyodtam el a gondolatra. A tény, hogy a barátommal töltöm az egész hétvégét, teljesen felvillanyozott.

- Aztán ne csináljatok semmi butaságot – kötötte lelkemre.

- Persze, persze – bólogattam serényen, mire hosszú tincseim szanaszét repdestek. Szélesen mosolyogva kezdtem kortyolgatni narancslevemet, gondolataim már messze jártak, valahol Erikék otthonában. Megígérte, hogy ezúttal csak az övé vagyok. Anyám derűsen köszönt el tőlem, mindketten jókedvűek voltunk. Csak remélni tudtam, hogy nap végéig az is maradok.

 Az egész délelőttömet ócska számítógépem előtt töltöttem. Facebookon beszélgettem barátnőimmel, lelkesen ecseteltem nekik miféle pazar délután vár majd rám – a szerelmemmel. Legkedvesebb bizalmasom, Marina egyből perverz megjegyzésekkel bombázott, de tudtam, örül sikeremnek. Sosem voltam különösebben szerencsés férfiak terén, az Erikkel való kapcsolatom volt a legelső. Több mint két éve is úgy éreztem már, ő az igazi, azonban ez az együtt eltöltött időszak alatt, csak még biztosabbnak tűnt.

 

Na és mi a program?

Megnézünk egy filmet, beszélgetünk, stb.

:)

Nem fogsz unatkozni? :P

Szerintem azért vidd az MP-det meg egy kést. Egy jó éles kést.

Kac-kac! Örülhetnél te is, legalább nem lógok egész nap a nyakadon. 

Nézd a dolgok jó oldalát

És megszólalt Miss Optimizmus

Jobb téma: hallottad, hogy a Hádában 20%-os akció lesz jövő héten?

Mit szólnál, ha elmennénk? Csak te, én meg a ruhák ;)

Bocsi, de nem megy. :/ Erikkel mozizunk.

 Elöntött a csalódottság, mikor megláttam, hogy Marina kijelentkezett. Nem állt szándékomban megbántani azzal, hogy kihagyom legkedveltebb tevékenységünket – a vásárlást. Azzal áltattam magam, hogy biztosan közbejött neki valami, naivan hittem, hogy nem haragszik rám. Igaz, mióta Erikkel jártam senkivel sem jöttem ki olyan jól. Még legrégibb barátom, Dávid is elviselhetetlennek titulált és anyuval is összekülönböztünk. Szörnyen fájt, hogy ők nem érzik olyan mesebelien szépnek a történteket, mint én.

 Hosszú készülődés után epres parfümtől illatozva indultam útnak. Röpke fél órás buszozással egybekötött séta alatt megérkeztem. Nyári forróságtól izzadt a kezem, bántam, hogy nem fújtam magamra többet a parfümből. Virágmintás csípőszoknyámat ide-oda lebbentette a szellő, jó választásnak ítéltem a meleg miatt. Meglepően gyorsan érkeztem meg, forró csókokkal üdvözöltem Eriket.

- Szia – vigyorgott rám, mikor elszakadtam tőle. Pirulva próbáltam elnézni válla felett, akkor tudatosult csak bennem, hogy talán nem vagyunk egyedül, azonban a ház üresen állt és a szokásos férfiparfüm szag lengte körbe.

- Hiányoztál – vallottam be halványan mosolyogva. – Terv? – érdeklődtem.

- Már mindent előkészítettem.

 Derekamra csúsztatta kezét, azonban érintését nem éreztem olyan kellemesnek, mint eddig. Beültünk nappalijukba és helyet foglaltunk a világoskék kanapén. Egy új vígjátékot néztünk, amit az egyik barátja ajánlott neki. Egyáltalán nem élveztem a filmet, a várva várt boldogságom rögtön elillant. A poénok laposak és elcsépeltek voltak, ráadásul átszűrődött a szomszéd házaspár fülsüketítő üvöltözése. Az ittlétem alatt először éreztem csalódottságot és keserűséget. Zavartam babráltam neonkék felsőmmel, beharaptam ajkamat zavaromban.

 Láthatóan Erik gondolatai is valahol máshol jártak, üveges tekintettel meredt maga elé. A szomszédok egyre hangosabban kiabáltak, poharak törése hallatszott. Nem mertem megszólalni, mert láttam, hogy Erik körmei a szövetbe vájtak és vonásait eltorzította az elnyomott harag.

- Jól vagy? – szólaltam meg csendesen.

- Várni akartam vele – sóhajtott. – De beszélnünk kell – nézett rám komolyan. Gyorsan előkotorta a távirányítót és megállította a hangulatgyilkos filmet. Hátrasimítottam egyik világos tincsét és megpusziltam arcát. Biztatón próbáltam mosolyogni, de legbelül féltem, mi következik.

- Baj van? – suttogtam félve.

- A haverod, az a Dávid – fintorgott.

- Tessék? – húzódtam el értetlenkedve. Felvontam mindkét szemöldökömet, vártam a magyarázatát. Ingerülten előrehajolt, elfordult tőlem.

- Az a kis köcsög az én számlámra írja fel, hogy már nem járkáltok el társasozni. – Hangjából sütött a gúny, továbbra is homlokomat ráncoltam. Láthatóan nehezére esett visszafognia magát, jól érezhető gyűlölettel emlegette a fiút, akit testvéremként szerettem. – Mintha én tehetnék róla, hogy már nem vagytok jóba.

- Nem is ismeritek egymást… nekem nem mondta… - hebegtem. Hirtelen szörnyen aprónak és szerencsétlennek éreztem magam, amiért nem tudok a sarkamra állni és felnőtt módjára beszélni vele. Újra tizennégy évesnek tűntem, tapasztalatlannak és annyira gyerekesnek.

- És igaza van, mert tényleg megváltoztál – húzta el száját keserűen. Tessék? – Gyerek módjára viselkedsz, mert folyton csak habozol. Elhívlak egy randira, erre lemondod, mert vele akarsz találkozni – egy másik sráccal! Tudom, hogy legalább… tíz éve ismered, de szeretném, ha…

- Akkor most mindjárt jössz azzal, hogy szakítsunk?! – csattantam fel. Könnyek szöktek szemembe a dühtől, nem bírtam felfogni, hogyan fordulhatott át a napom ennyire rosszba.

- Nem, csak…

- Pedig nagyon úgy tűnik! – kiabáltam eszeveszetten.

- Fogd már be! – förmedt rám. Megszeppenve pislogtam néhányat, míg ő mély levegőt vett, hogy lenyugodjon. – Csak azt akartam mondani – lépett hozzám -, hogy nem akarom, hogy ez a kapcsolatunk rovására menne. Szeretném, ha megbeszélnétek ezt és nem én lennék a villámfelfogó.

 Látva nyomorult bánatomat vékony karjai közé fogott és magához vont. Ujjai hajamat simogatták, míg én némán gondolkodtam. Először emeltem fel a hangomat vele szemben. Azelőtt sosem veszekedtünk, borzasztóan lehetetlennek tűnt az egész, mintha egy rossz szappanoperába csöppentem volna és nem is Budapesten lennék.

- Ne haragudj – kértem bocsánatot. Nem akartam, hogy dühös legyen rám, erősen ragaszkodtam hozzá. Fájt a gondolata annak, hogy esetleg elveszíthetek egy olyan remek dolgot az életemben, mint a kapcsolatunk. Bármiben igazat adtam volna neki, csakhogy minden a régi maradjon. Szerettem, mert szeretni akartam és legbelül nem is vártam viszonzást.

- Mindegy – lehelte rózsaszín ajkaimra. Visszaöleltem és mellkasára hajtottam fejem, hogy halljam halk szívverését. Eszembe jutott a nap, mikor először megcsókolt. Akkor még nem is hittem volna, hogy megérjük azt a két évet. Szerettem volna, ha kettőből három, majd négy lesz. Semmit sem akartam még annyira.

- Szeretlek.