Üdv, kedves Olvasók!
Először is, szörnyen sajnálom,
hogy így eltűntem. Amint vége az iskolaidőnek, ígérem gyakrabban fogok
frissíteni. Addig is felrakom ezt a kis fejezetet és remélhetőleg hamarosan
olvasható lesz számotokra a folytatás. Most felbukkan egy új szereplő, név szerint Violetta, akinek még nagyobb szerepet szánok a továbbiakban. Várhatóan még a hétvégén rakok fel róla képet.
Köszönöm szépen a négy feliratkozót! Jól esik, hogy van, akit érdekel ez a történet. Boldoggá tennétek, ha esetleg megdobnátok egy véleménnyel, bár tudom, nem csak nekem szűkös a szabadidőm. :)
Jó olvasást: Kateryna Jackett
..................................................................................................................
2.
fejezet
Erik szemszöge
Azért gyűlöltem a Lurdy ház felé menni, mert
Hajna és a bolond barátnője folyton ott lebzseltek. Azonban bármennyire is
mehetnékem támadt, mikor megláttam és bárhogyan is fintorogtam, be kellett
mennem. A lehető leggyorsabban szálltam le a villamosról, majd mentem be. Éppen
elértem a bejáratot, mikor felpittyent Samsung Galaxy 4-em, jelezve, üzenetem
érkezett. Az extra modern telefonom szerint Violetta írt.
„A mosdóban vagyok. Öt perc, ott várj! <3”
Remek. Mit volt mit tennem, nekidőltem a hűvös
falnak és némán várakoztam. Közben többször is elolvastam a rövid üzenetet.
Egyszer, mikor pár pillanat után összefontam karjaimat, aztán mikor három perc
eltelt, majd nyolc perc után is, azonban Violetta továbbra sem akart
felbukkanni. Már-már ott tartottam, hogy felhívom, nem fulladt-e bele vörös
rúzsába, mikor kipattant az ajtó és kecses (borzasztóan lotyós) mozdulatokkal
kitipegett csak tizenöt centis magas sarkújában. Nők.
- Csá, édesem! – köszönt mosolyogva.
Lelkesen nyakam köré fonta karjait, torokszorítóan édes vattacukorszag lebbent
utána. Nyomott két csókot jobb arc felemre, egyet pedig a másikra. Ocsmány,
idétlen kiscsengőkkel és fényes gyöngyökkel teli fülbevalója megcsörrent, ahogy
mozdult.
- Ne csináld már – figyelmeztettem
fojtott hangon. Idegesített, amiért így játszadozott, türelmetlenül toltam el
magamtól. – Tudod, hogy most nem jó…
- Miért? – Kislányosan csücsörítette
vérvörös ajkait, pajkosan legyintette meg karomat. Szememet forgattam
viselkedésére, de azért összeszedtem magam és rámosolyogtam. – Mi is a program?
– érdeklődött lelkesen. Már éppen készült elindulni, mikor észbe kaptam és
villámgyorsan megragadtam vállát.
- Hékás, te nem mész sehová! – figyelmeztettem,
komolyságot erőltetve magamra. Bosszantott gyermeteg viselkedése és az, hogy
még mindig nekem kellett pesztrálnom. Tizenhat éves létére úgy viselkedett akár
egy rossz szajha. – Anyukád küldött, hogy vigyelek haza. Azt mondta tegnap nem
mentél haza.
- Nem érdekel.
Egy ideig farkasszemet néztünk, azonban mivel –
1) semmi kedvem nem volt vitatkozni, 2) súlyosan hiszti-szagot éreztem és 3)
sietnem kellett vissza Hajnához –, úgy döntöttem próbálom megbeszélni vele a
problémáját. Ahogy belenéztem kék szemébe, eszembe jutott, amikor négyévesen a
szőnyegünkön babázott és sikított, ha húztam a haját. Nem, az egy másik Violetta volt.
- Figyelj rám – sóhajtottam – haza kell
menned.
- Nem. Inkább hozzátok mennék.
Hajna szemszöge
Legalább másfél órája várakoztam Erikre.
Ezalatt az idő alatt fel, s alá járkáltam, hallgattam a Class FM-et és
nevetgéltem Sebestyén Balázson. Elfeküdtem a nappaliban és hangosan kacagtam a
műsorvezetőkön. Anyuval mindig is őket hallgattuk, bár régebben nem sok
lehetőségem akadt rá az iskola miatt.
Egy idő után úgy döntöttem SMS-ek helyett
inkább felhívom Eriket, azonban kinyomta. A tegnapi veszekedésre visszagondolva
már meg sem lepődtem ezen. Nem értettem az okát, miért idegesítette fel magát
ennyire, hiszen eddig elég jól megvoltunk. Sajnos az utóbbi időben semmihez és
senkihez nem volt kedvem. Ennek oka elsősorban a szörnyű tanulmányi eredményeim,
melyekkel az egész életemet megnehezítettem.
Tervem
szerint óvónőnek készültem, mivel nagyon szerettem a kisgyerekeket. Régebben
is, mikor a rokonok átjöttek egy-egy lurkóval, azonnal eléjük omoltam és
hagytam, hogy elröpítsenek a maguk kis világába. Azonban álmom azonnal
szertefoszlott, mikor érettségimet elrontottam. Úgy döntöttem inkább halasztok
egy évet, aztán csak lesz valami, de ahogyan teltek-múltak a napok, kezdtem
elveszíteni lelkesedésemet szinte minden iránt. A barátaimmal természetesen
fogadalmat tettünk, hogy a ballagás után is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot,
viszont Marinán kívül egyikükkel sem beszéltem azóta. Nem tagadom, hiányoztak a
gimnáziumi évek, mikor még szabadon nevetgélhettünk hóbortos tanárainkon. Sőt,
még a legelviselhetetlenebb osztálytársaimat is hiányoltam valamelyest, pedig
régebben már alig vártam, hogy megszabadulhassak tőlük. Nos, ennyit erről…
- Erik? – kiabáltam ki a szobából, mikor
valamiféle zaj hangja felcsendült. Reméltem, hogy ő érkezett vissza, mivel azt
mondta egy óra alatt elintézi azt a bizonyos „sürgős dolgát”. Gyorsan
kilépdeltem az előszobába, ahol lelombozó látvány fogadott. Erik egy komor ábrázatú
lánnyal vitatkozott éppen, észre sem véve engem.
- Öhm… - vetettem rájuk tehetetlen
pillantást.
- Szia, ne haragudj miatta, egy pillanat
és megmagyarázom – hadarta el sietősen. Már épp visszafordult volna az
ismeretlen lányhoz, mikor az átbújt karja alatt és felragyogó arccal elém toppant.
- Áh, te vagy Hajnika, a barátnője,
ugye? – vigyorgott rám elégedetten. Én értetlenkedve ráncoltam homlokomat,
kezdtem vörösödni, ugyanis szörnyen zavarba jöttem.
- Hajna a neve – javította ki Erik. Arcán
sötét felhők gyülekeztek, láthatóan neki sem volt ínyére a műszépség társasága.
Hosszú fonatban hordott nugátbarna hajával szinte kicsapta szemem, mikor nyakát
majdhogynem kitekerve, ránézett Erikre. – Hajna, ő az unokatestvérem. Violetta.
- Szia – motyogtam zavartan. Violetta
újfent keresztülnézett rajtam, felspanolva csattogott el mellettem extramagas
tűsarkújában. Neccharisnyája hosszú lábakat rejtett, amilyenekről még álmodni
sem mertem. Legalább egy fejjel magasodott fölém, kis híján barátom méretét is
elérte.
- Vá, ezek a hülye cipők szétcseszték a
sarkamat! – káromkodott élvezettel, majd ledobta „rohadt cipőit”. Elkerekedett
szemekkel figyeltem ténykedését, állam a földön koppant, mikor a konyhába menve
kicsapta a hűtő ajtaját és egy doboz sört vett ki belőle.
- Ne haragudj miatta – szólt fojtott
hangon párom. – Tudod milyenek ezek a tinédzserlányok, ő meg… hát, ő meg
különösen elviselhetetlen – magyarázta.
- Értem – hazudtam. Legbelül egyetlen
szó pityegett bennem, mint valami idegesítő visszaszámláló: „Hogyan? Hogyan? Hogyan?!”
Közben Violetta felült az asztalra és egy
szuszra megitta az alkoholmentes Drehert és feltekerte a rádiót, amiben éppen
egy One direction-szám hallatszott. Teli torokból kezdte énekelni, hozzá víg
táncot járt.
- Várj, azt mondtad „tinédzserlány”? –
kaptam fel fejemet.
- Aha, tizenhat éves.
- Tizenhat?!
Émelyegve rogytam le az egyik székre. Szóval a
várva várt romantikus, filmnézős, ölelkezős, nyáltól csepergő hétvége helyett
kaptam egy felbőszült Eriket, jó kis veszekedéssel, aztán egy tizenhat éves
lányt, akit ezelőtt még életemben nem láttam, de még csak hallani sem hallottam
róla semmit. Tenyerembe temettem arcomat és imádkoztam, hogy hamar menjen el ez
a – Violetta.
- Szóval… - próbáltam beszélgetést
kezdeményezni – szereted a One directiont?
- Nem igazán, csak ezt a számukat bírom.
- Akkor milyen zenéket szeretsz?
Elgondolkodott. – Ed Sheeran, Taylor
Swift… a kedvenc énekesnőm Rihanna.
- Shakirát kedveled? – kérdeztem, abban reménykedve,
hogy igent mond. Akkor legalább találnánk egy közös témát és elindulhatnánk
valamerre.
- Nem csípem, de jó a pitbullos száma –
lengette meg vékony lábait.
Hát,
ez remek!
- Figyelj, nem kell kedvesnek lenned,
csak mert Erik rokona vagyok – mosolygott rám édesdeden. – Szerintem mondj neki
búcsút és menj szépen haza, mert én akár tetszik, akár nem, itt maradok. Jobb,
ha ebbe beletörődsz, Hajna!
